Feltartóztathatatlanul közeleg a nyár, és egy különös jelenség, a nyári torokfájás témakörét járjuk kicsit körül.
Sokan gondolhatják, hogy miért éppen nyár elején aktuális erről szót ejteni, de biztos vagyok benne, hogy még többen értik a felvetést, hiszen egyáltalán nem ritka jelenség, hiszen nyáron megközelítőleg ugyanannyian tapasztalják meg ezt a betegséget, mint télen. Különösen kellemetlen, ha a várva várt nyaralás közben a felhőtlen szórakozás helyett rossz közérzettől kínozva kell betegeskednünk.
Valószínűleg mindenki átélte már a torokgyulladással járó kellemetlen tüneteket, a kaparó, égő érzést a torokban, nyelési nehézséget, köhögést, rossz közérzetet, és esetleg láz is fellépett.
A torokgyulladást a téli időszakban a fűtött, zárt terekben belélegzett, könnyen szaporodó, ezért nagy számban jelen lévő és terjedő kórokozók idézik elő. A nyári időszak jellemző megbetegedési körülményeihez a jeges italok, a fagyi, és az egyre elterjedtebb légkondicionálás járul hozzá. A hideg ételek, italok fogyasztásakor az arra érzékenyeknél a hirtelen hőkülönbség okozhatja a nyálkahártyák gyulladását. A légkondicionáló berendezések használatánál ha túl hidegre hűtjük a levegőt, majd gyakran kijárkálunk a hőségbe (pl. légkondicionált tömegközlekedési eszközök), ez is okozhat torokfájással járó betegséget. Szakemberek azt javasolják, hogy a szabadban mértnél legfeljebb 6-8 °C –al csökkentsük csak le a levegő hőmérsékletét.
A légkondicionáló használatánál felléphet egy másik, olykor súlyos betegséget okozó helyzet is, mégpedig az, hogy a berendezés szűrőjében kórokozók telepszenek meg, és ezek a használat során a légtérbe kerülnek, ahonnan a belélegzéssel a légutakba jutnak. Ez ellen nagyon fontos védekezni a megfelelő karbantartással, ami a légszűrők előírásszerű cseréjével, és a berendezéstől függően más eljárásokkal valósítható meg. Ez egyaránt vonatkozik az otthoni, a gépkocsiban lévő, és még hangsúlyosabban a közösségi terek (vendéglők, üzletek, irodák, váróhelyiségek stb.) berendezéseire is. A légkondicionáló hűtőfolyadékában baktériumok, gombák, és egyéb kórokozók telepedhetnek meg, amelyek súlyos esetben, vagy gyengébb immunrendszerű személy esetén akár halálos kimenetelű betegségeket okozhatnak. Ezek közül a legismertebb a Legionella baktérium által okozott betegség, aminek lehet enyhébb, influenzaszerű formája is de kialakulhat végzetes kimenetelű tüdőgyulladás is.
Az arra érzékenyeknél egyébként évszaktól függetlenül is, akár évente több alkalommal is okozhatnak különböző irritáló ártalmak torokfájást. Ezek közül a leggyakoribb a kiabálás, hosszan tartó éneklés, hangos beszéd, dohányzás, dohányfüstös, poros levegőn való tartózkodás. Számukra a megelőzés lehet a leghasznosabb megoldás, hiszen általában mindenki felismeri saját érzékenységét, így lehetősége van elkerülni azokat a helyzeteket, amik számára veszélyt jelenthetnek.
Szerencsére a torokfájást legtöbbször (kb. 85%) vírusok okozzák, és szervezetünk védekező rendszere néhány nap alatt leküzdi a betegséget. Ebben az esetben csak az a teendő, hogy a kellemetlen tüneteket enyhítsük, és nem szükséges antibiotikumot szedni. Minden torokfájás esetén torokkímélő étrend és életmód, bő folyadékfogyasztás, szükség esetén láz, és esetleg fájdalomcsillapító javasolható.
Viszont ha 2-3 nap alatt nem szűnnek meg a tünetek, esetleg fülfájás, nyirokcsomó duzzanat, magas láz, vagy egyéb tünet jelenik meg, akkor orvoshoz kell fordulni. Az orvos dönti el, hogy vírus, vagy baktérium okozhatja a panaszokat, és ez dönti el a kezelés mikéntjét is.
Kevesen gondolnak arra, hogy a vény nélkül kapható szereknek is nagyon szigorúan be kell tartani a használati utasítását, mert a szabálytalan alkalmazással ártani is lehet. Ez vonatkozik az egyszerű torokfertőtlenítő szerekre is, mert a szájban normál esetben is élnek baktériumok, és ezeknek a kipusztítása egyáltalán nem kívánatos.